A Galli-Curcí-esetről

Ebben az évszázadban, Budapest zenei életében hiába keresnők párját a Galli-Curci-esetnek. Hatezren váltottak jegyet a gramofonsztár három fellépéséhez. Egy jegy ára tíz, húsz, harminc, negyven pengő volt, sok jegy kelt azonban el az ár kétszereséért, mert ázsiotőrök dolgoztak. A sztár hamisan énekelt, a néző­téren fütyültek. S Galli-Curciról annyit írtak a lapok, mint amennyit a magyar zene mestereiről együttvéve nem írnak egy esztendő leforgása alatt sem.

Mi is szeretnénk felháborodni az eseten, de nem tudunk. Ha hamisan énekelt is Galli-Curci, nem vagyunk meggyőződve róla, hogy a közönséget be­csapták a harminc, negyven, sőt hatvan pengőért vásárolt jegyekkel. Mikor adtak Budapesten ennyi pénzt művészetért? Soha. Hatvan pengőért bárki három hónapon át bérelhet helyet az Operaházban. Tizenkét előadást hallgathat végig. Ki gondolta, hogy Galli-Curci egymagában annyit ér, mint az Operaház kitűnő együttese, megszorozva tizenkettővel? Senki.

Hatvan pengőt Budapesten művészeiért nem fizet a közönség, legfeljebb címért. A ,.jelenvolt“ címért. A jegyvásárlók legtöbbje most is nem Galli-Curciért adta, amit adott, hanem azért, hogy ő is ott lehessen a páratlannak ígérkező társadalmi, helyesebben: tár­sasági eseménynél. Az esemény valóban páratlan volt, panaszra tehát semmi ok.

Az újság fényképes beharangozója, még a fellépés előtt.

Sőt. Az igazság az, hogy Galli-Curci lefőzte még Heifetzet, Jeritzát és Strauss Richárdot is, mert még ragyogóbb közönséget vonzott, mint ők, pedig hát Heifetz, Jeritza és Strauss Richárd szereplése is ki­magasló társadalmi esemény szokott lenni. Zenei ese­ménynek persze már sokkal kevésbbé kimagasló ese­mények ezek, de hiszen zenéről itt, szerencsére, nincs szó és a Galli-Curci-botrányt is azok csinálták, akik az amerikai sztár fellépéseit, eléggé helytelenül, zenei szempontból kezdték bírálni.

Legyünk igazságosak. Galli-Curci budapesti sze­replése nemcsak társadalmi esemény volt. Közgazdasági esemény is volt. A művésznő impresszáriói ugyanis 3 estéért 68.400 pengőt vittek el Budapestről, a kényszeregyességek városából, tiszteletdíj fejében. Tisztelet a bevételnek!

Galli-Curci ezt az összeget megérdemelte. Mert:

1.   nem magyar;

2.   nem fiatal. Köztudomású, hogy már negyed­század előtt együtt énekelt Carusoval a ma is forga­lomban levő gramofonlemezeken. Az ő korában a budapesti Operaház már nem is szerződteti azokat a magyar művészeket, akik pedig a magyar zenei kul­túrának büszkeségei, dicsőségei;

3.     nem drámai énekesnő, már pedig úgy a Traviata, mint Gilda drámai szerep, csak drámai elő­adásban hatásos;

4.   nem színpadi énekesnő; ha fellép, már régóta csak hangversenyeken lép a közönség elé, operaelő­adás keretében csak nagyon ritkán.

Minden ok megvolt tehát rá, hogy három fellépé­séért annyit fizessünk Galli-Curcinák, amennyi gázsit se Németh Mária, se Andai Piroska, se Alpár Gitta, se Pataky Kálmán, se Beiner Frigyes nem kap, egy esz­tendő alatt sem.

Galli-Curci a világ legelső énekesnője. Fellépéseire a jegyek már elővételben elkeltek. Lába elé raktuk a 68.400 pengőt, még mielőtt kinyitotta volna a száját.

Amig a jegyek árúsítása folyt, ő hallgatott. Pél­dátlan sikerének ez a titka.

 Fodor Gyula; Új Idők XXXVI évf. 11.sz. 1930. március 9.

A kis diva mint naiva

Németh Mária mint Tosca (a Magyar Színházművészeti Lexikon képe)

 Németh Mária, a mi Operaházunk  új csillaga, kit kétéves szerződés kötne dalműszínházunkhoz, úgy látszik, már nem sokáig ragyog a mi művészeti egünkön. Bár a rendkivüli adományokkal megáldott művésznő karrierjének még a kezdetén van. a bécsi opera máris rátette a kezét és mesébe illő föltételekkel kötötte magához. És kezd meg valósulni a mit egy színházi habitüé mondott róla, mikor azt mondták neki a hogy a tüneményes énekesnő két évre van nálunk szerződtetve. Mit két év, mondta az Illető, A kis diva úgyis Amerikában fogja  végezni, s mint naiva fog hazajönni.

Budapest Hírlap; 1924. február 27.

Rosszullét miatt szétoszlott

Káldy Gyula

  Az operaszínházban decz. 27-én «Bánk bán» előadását félbe kellett szakítani. A harmadik felvonásban, a tiszaparti jelenet után ugyanis a lámpák elé lépett Káldy rendező és kijelentette, hogy a dalmű előadását Bánk bán személyesitőjének, Hajós Zsigmondnak hirtelen rosszulléte miatt nem lehet folytatni. Ennek következtében a közönség már tizedfél óra után szétoszlott.

Vasárnapi Újság XXXIII. évf. 1. szám 1885.január 4.

Megyünk lefelé?

 Sáljapin 4000 dollárért énekelt Budapesten. Battistini már kevesebbel beérte. 1000 dollárt kapott. Teikó Kiva átlag esténként 50 millió koronát keresett fellépésével. Olcewska Mária

25 millióval is megelégedett. Schwarz Vera a bécsi Staatsoper énekesnője most 12 milliót kap esténként, hogy vendégszerepelni fog az Operaházban. Saljapinnak már nem akar senki sem 4000 dollárt adni. A többi is mérsékelte igényeit. Schwarcz Vera a feléért énekel már, mint a télen. 
 Így is van ez rendjén. Számolni kell a viszonyokkal, számolni kell a közönség teherbíró

képességeivel. Ez kényszerítette és kényszeríti az énekeseket, hogy mérsékeljék az igényeket. Egy énekesnő volt, aki magától vette észre ezt. Jeritza Mária, aki tudvalevően maga akarja és maga fejezte ki kívánságát az Operaház előtt, hogy nincs szándékában felsrófolni a felléptidíjakat.

Az Est; 1926. Április 30.

Orvosság a rekedtség ellen

II. Károly, angol király

 A primadon­nák közkedvelt s a szegény színház direktorra sokszor nagyon is kellemetlen betegsége — a re­kedtség ellen igen hatásos orvosságot alkalmazott II. Károly angol király: II. Károly ugyanis egy alkalommal magához hívatta Abell Johnt, a nagyhírű tenoristát, hogy énekeljen neki. A ké­nyes művész valami ok miatt azt izente vissza, hogy rekedt s így nem tehet eleget a kívánság­nak. A király azonban meghagyta, hogy mégis hozzák el az énekest a palotába. — Mikor aztán megérkezett, egy üres terembe vezették, a mely­ben magára hagyták. Jó idő múlva Abell meg­unta a várakozást, leült egy ott álló karosszékbe. Abban a pillanatban a szék fölemelkedett a leve­gőbe s alatta a terembe bocsátottak hat kiéhezett medvét. Egy oldalsó karzaton pedig megjelent a király egész udvarával s megkérdezte Abellt, hogy akar-e énekelni, mert különben leeresztik a szé­ket a terembe. S a művész rekedtsége csoda­módra rögtön elmúlt s állítólag oly szépen énekelt, mint még soha sem. így gyógyította, a régi kró­nika szerint, Károly király a rekedséget.

Magyar   Dal - és Zeneközlöny;  XIV. évf. 2.sz. 1908. február 15.

Gyuszi és Ilus - hogyan él egy balett-házaspár?

A Főméltóságú Úr kitüntette a múlt héten Harangozó Gyulát, az Operaház balettmesterét. Ebből az alkalomból megismertetjük ezzel a te­hetséges fiatalemberrel egy kicsit közelebbről is a Film-Színház-Irodalom olvasóit. Az alacsony termetű, mozgékony, élénk szemű »Gyuszi« (ahogy az operaháziak nevezik) harmincnégy esztendős. Édesapja évtizedeken át volt az operai szabóműhely vezetője, Harangozó Gyuláné pedig nem más, mint Vera Ilona, a rend­kívül tehetséges és népszerű táncművésznő, az Operaház balettáncosnője.

Hárman ülünk az asztalnál. A balettmester már a második feketekávét fogyasztja. Csodál­kozunk, hiszen eleget dolgoztatja a szívét a sok tánccal. Sőt, mint halljuk, szenvedélyes ke­rékpározó is.

-  Hogyan lett táncművész, - kérdezzük tőle.

- Már iskolásfiú koromban a legnagyobb titokban bejártam az Operaházba, a balett­karba ... Aztán érettségiztem és bankhivatal­nok lett belőlem. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója meglátott a színpadon, amikor a többi táncos között én is közreműködtem egy balettben és felhívatott az irodába. Azt mondta, hagyjam abba a bankhivatalnokoskodást, mert itt a színházban nagyobb jövő vár rám. Radnainak igaza volt...

Érdekes, hogy Harangozó az első olyan ba­lettmester, aki az Operaház nevelése. Előtte csak olyan balettmestereink voltak, akiket kül­földről hoztak hozzánk. Guerra Miklóst Olasz­országból, Brada Edét Bécsből, Cieplinski Já­nost pedig Varsóból.

- Az Operaház balettkarának rengeteg hölgy tagja van, - kérdezzük - miért vette el fe­leségül épen Vera IlonátP

Harangozó elmosolyodik.

- Eleinte másoknak udvaroltam, - vála­szolta - és nem is gondoltam arra, hogy Ilust vegyem el. Egyszer-másszor, amikor benéztem a balett-terembe, láttam, hogy az egyik lány állandóan egyedül gyakorol. Elnéztem, hogy milyen fanatikusan táncol. Beszélgetni kezd­tem vele és minden táncgondolatomra első­rangúan reagált. Amit mozdulatban elképzel­tem, azt könnyen meg tudta valósítani... Egy szilveszter éjszakáján annyira elkapott bennün­ket a gépszíj, hogy új balettekről beszélgettünk, érdekes táncfigurákat próbáltunk és egyik esz­tendőből áttáncoltunk a másikba. Akkor aztán végleg elhatároztam, hogy csak ez a leány le­het a feleségem.

-    Remélem, nem bántad meg.- szól közbe Vera Ilona.

-   Nem, - mondja határozottan.

- Ezt nem is csodálom, - folytatja Vera Ilus, hiszen minden új balett előtt én próbá­lom ki a táncokat és néha egy óráig kell hátradőlve maradnom mozdulatlanul, amíg férjemnek eszébe jut a következő lépés. Jó, hogy táncosnő vagyok, mert különben belefáj­dulna a derekam.

Ezután Harangozó Gyula utazásairól beszél­getünk.

- Vendégszerepeltem Firenzében, Milánó­ban, a nemzetközi táncverseny zsűri-tagja vol­tam Brüsszelben, Londonban pedig iskolám volt feleségem társaságában. Táncoltam és tanítot­tam Berlinben, ahová rövidesen ismét eluta­zom. Operaházunkba most vendég-táncmester jön, a kitűnő Mülos Aurél, tehát én ezalatt eleget tehetek németországi meghívásomnak. A berlini táncakadémián koreográfusoknak és szólótáncosoknak tartok majd előadássorozatot és táncolni fogok az Operaházban.

- Nem féltékeny a többi balerinára, - kérdezzük ezután Vera Ilonától.

- Nem! - feleli. - Gyuszi a balerinát mint anyagot nézi. Női szépség- ideálja sem az úgynevezett »civil« hölgy. Egy szép járás, egy szép moz­dulat sokkal jobban megragadja őt, mint bármilyen más gyönyörű nő. És ez az igazi táncos.

- Milyen az új táncos-generáció? Harangozó büszkén válaszolja ne­veltjeiről, hogy a mai fiatalok tánc­rajongók és ha felnő és színpadra kerül az új gárda, az egész ma­gyar táncművészet büszkesége lesz.

- Nem az érdekli őket, hogy megtanuljanak egy kicsit spic­celni, aztán szép ruhában kiáll- janak és hódítsanak, - mond­ja tűzzel - hanem a tánc, mint igazi művészet, mint hivatás.

- Most min dolgozik? - Liszt »Les Preludes« című szimfonikus költemé­nyéből csinálunk tánckölteményt az Operaháznak.

Film Színház Irodalom ; V. évf. 13. sz. 1942. március 27.

Az uj opera tagjai III.

Maleczkyné Ellinger Jozefa

Az operának feles számmal vannak kiváló tagjai, kiknek közreműködése egy vagy más tekintetben díszére szolgálhat bármely európai műintézet minta-előadásának; kiváló mértékben párosul azonban a műigények szerinti képzettség a gyakorlati hasznavehetőséggel, a természetes hivatottság a művészi erő szolidságával Maleczkyné Ellinger Jozefában. E nevet megszoktuk már nem a reklám százszavú csövén, de a buzgó és lelkiismeretes kötelesség-teljesítés működési terén mint a szerény és komoly törekvés synonimját hallani, s a ki egy színházi regié ezer melléktekintetekkel terhelt feladatainak apróbb árnyalataival is ismerős, az tudni fogja, mennyire megbecsülhetetlen, sőt pótolhatatlan magas művészeti adományok mellett a teljes megbízhatóság, a mindenütt helytállás, szóval az igazi szolid tehetség minden föltételeivel rendelkezni, mint Maleczkynében rendelkezik az opera igazgatósága.

 Az Ellinger név sok rokoni szállal ágazik el s fonódik össze a magyar dalmű életével. Ellinger Jozefa atyja, az öreg Ellinger nevét kevés ember van, a ki ne hallotta volna, hangjának csodás elpusztíthatatlan, mely midőn, rövid félbeszakítással, már 27 évet (1853-tól— 1880-ig) töltött is a nemzeti színház szolgálatában, csak oly frissen csendült, mint ifjúsága első fénykorában. De nemcsak ily apa vérsége adta meg művésznőnknek pályája irányát: anyja, szintén hazánk és fővárosunk szülötte, mint Ellinger, — nem kevesebb sikerrel szentelte életét a dal múzsájának, s miután mint elismert alt énekesnő nyolcz éven át nemzeti színházunknak volt tagja, majd Olasz- és Németországon kívül Londonban is hosszabb időt töltött s még jelenleg is a stuttgarti királyi színháznál működik.

 Ellinger Jozefa, a mai Maleczkyné, első tehetségei inkább a zongora művelésére irányultak s ebben Theindl és Khayll voltak első mesterei. Máskülönben is a leggondosabb nevelésben részesült s a színpadon kivül is a társas életnek egyik szívesen látott jelensége. Korán nyilatkozó hajlamai nem késtek Erkel Ferencz kitüntető figyelmét is magára vonni, s főleg az ő biztatásainak köszönhető, hogy a kezdő művésznő egész erejével énekesnői ki-képeztetése felé fordult s Matteo Salvinak, ki a bécsi opera igazgatóságától való megválása után Budapesten telepedett meg, s ki Murszkát.Hollósy Kornéliát és Paulinát is tanította, jelesebb növendékei egyikévé lön.

1874-ben lépett föl először a nemzeti színházban «Tell Vilmos-ban», mint Mathild, atyja oldala mellett. Egy évre rá már mint a színház szerződött tagja folytatta szerepléseit, s azonkívül is hangversenyekben, jótékony czélu s másnemű előadásokban. 1875-ben ment nőül Maleczky Vilmoshoz, operánk derék tagjához, s mint nő és családanya is ép oly lelkiismerettel és kötelességérzettel tölti be helyét, mint a nemzeti színház tagjai sorában. A komoly kötelességteljesítés vonásánál semmi sem jellemezhetné jobban Maleczkyné egyéniségét. Művészi ambicziójának összhangzatba hozatala a színpad pillanati érdekeivel, ez az, a mi énekének  ízléses és finom előadásán s hangja kitűnő iskolázottságán kivül is méltán sorozható érdemei közé. És Maleczkyné a mellett hazafias szellemű művésznő, s nem egy előnyös ajánlat daczára, a melyben része volt, megmaradt mindeddig kizárólag magyar énekesnőnek.

Kiválóbb szerepeinek hosszú sorozatából kiemeljük «Hamlet» Ofeliáját, Gounod «Juliá»-ját, «Hunyadi László» Gara Máriáját, a "Hugenották»  Valois Margitját, «Észak csillaga» Katharináját, melyekben már nehezen nélkülözhetné operánk és a közönség, mely régen fölvette kedvenczei közé.

Vasárnapi Újság; XXXI évf. 41. sz. 1884. október 12.