Az épülés, szépülés igénye nem csak a II. világháború előtti évek újságíróiban, kritikusaiban és közéletében volt meg, hanem bennünk is meg van.Ennek jegyében jövőben új címen, új külsővel jelennek meg az érdekességek Az új cím: http://www.operaszubjektiv.hu/ .
Természetesen az itt, eddig megjelent cikkek itt továbbra is elérhetőek lesznek. Remélve, hogy továbbra is szórakoztató 5 perceket biztosíthatunk, maradunk továbbra is kiváló tisztelettel: a szerkesztőség.
Operaszubjektív; 2012. szeptember 3.
2012. szeptember 2., vasárnap
2012. augusztus 31., péntek
Az Operaház átalakítása 1. rész
A Magyar Királyi Operaház Andrássy-úti homlokzata |
A gyönyörű nézőtéren vasállványokat szerelnek a munkások, s a piros szőnyeggel borított padlózat helyén most homokrakások és malteres-ládák hevernek szanaszét. Ezúttal a szokásos nyári takarításnál sokkalta fontosabb munkát végeznek az épületen, a melyet nem csak ott javítgatnak, a hol az idő vasfoga megrongálta, hanem a belső helyiségek kapcsolatában is mélyreható átalakításokat eszközölnek. A fővárosi építészeknek egy csoportja ettől az átalakító munkától félti a színház épületének ma már Európa-szerte elismert és méltányolt művészi mivoltát. Mivel ez az építész-csoport attól tart, hogy az átalakítási munkák nem csupán a gyakorlati hasznavehetőség czéljait szolgálják, hanem az építmény harmonikus művészetű nézőterét és más reprezentácziós helyiségeit is érinteni fogják: közgyűlésén a munkálatok által veszélyeztetettnek hitt művészi érdekek védelme érdekében félre-verte a veszedelmet hirdető nagy hírharangot.
A zeneszerzők szobrai az oromzaton |
A zeneszerzők szobrai az oromzaton |
Hamarosan folytatjuk....
2012. augusztus 30., csütörtök
Nemzetközi zeneünnep Sienában
Villa Chigi-Saracini |
Velencében 1925-ben tartották meg
ezt a már tradicionális nagyszerű zeneünnepélyt, ezidén pedig az ősrégi
Sienaban adtak egymásnak találkozót a modern zene barátai. A sienai ünnepen azonban
a régi mesterekről sem feledkeztek meg. A nagyszabású megnyitókoncertet
a 17-ik század zeneszerzői
töltötték ki. San Francesco bazilikájában Vivaldi es Monteverdi kelt életre oly
erővel, hogy az illusztris közönség a szent helyről megfeledkezve tombolva ünnepelte
az előadókat es a régi mesterek emlékét. A Chigi—Saracini palotában tartották
meg a „nemzetközi" zeneünnepélyt. Németországot Hindemith képviselte,
(mint mindenütt, ahol a fiatalabb nemet generáció szóhoz jut.) Olaszországot
Franco Alfano, Franciaországot Ravel és Csehszlovákia részéről a negyedhangos rendszer
mellett kardoskodott ezúttal is Alois Haba, aki ebből a negyvennyolcból már
csak azért sem enged, mert mindenütt feltűnést kelt vele.
Kamarazenében majd az összes jelentősebb
fiatal zenész versengett egymással igen szép eredménnyel. — Ugyanis bátran meg
lehetett állapítani, hogy ezen a téren van még mondanivaló, itt fekszik a
modern zene súlypontja, és hogy a Wagner—Strauss szimfonikus költészete es programzenéje
után a vonósnégyesből és trióból indulhat ki a melodikus polifónia
újjászületése — mindegy, hogy a lineáris ellenpont, vagy más elmélet alapján. Mert: ha van az új, a modern zenének nagy betegsége,
akkor ez az, hogy megfertőzte a dallamnélküliség bacilusa, bár a melódia nem
zárja ki a modernséget, az atonalitást.
A sienai ünnepély kamarazenei része
örvendetes haladás volt ezen a téren. Sajnos, politikai kakofóniára is sor került,
mert egy romai zenekritikus előadást tartott a modem zenéről es előadásában éles
kirohanásokat rögtönzött a németek ellen. A musica sacra keretében, római,
velencei, spanyol es flamand kórusokat es kantátákat adtak elő. A pápai Roma
zenei múltja (16 és 17-ik század) hihetetlenül modernen hatott. Az ünnepség „II Palis“ című régi
ünnepi játékkal nyert nagyszerű
es méltó befejezést.
n. p.; Képes Hét 1928. október 7.
2012. augusztus 29., szerda
UTÓHANG AZ EMBER TRAGÉDIÁJA SZEGEDI ELŐADÁSÁHOZ
Az a néhány
bíráló megjegyzés, amellyel szóvá teszem a szegedi szabadtéri előadásban néha
kellemetlenül feltünt hangsúlyozásmódot, semmit sem akar levonni a rendezés
nagyszerűségéből s az előadásnak a nézőre gyakorolt lebilincselő hatásából. De
nem hallgathatom el, hogy előadás közben többször bántott a mondat helytelen
hangsúlyozása. A magyar nyelvnek egyik finom sajátsága, hogy a mondat egy-egy
részének kiemelésével a beszédbeli rövid szünetek helyes elosztásával tudja
éreztetni a mondat jelentésének finom árnyalatait. Ha máskép oszlik meg a
mondat hangsúlya, vagy máskép helyeződik el a szünet, megváltozik az egész
mondat értelme. Nem jegyezhettem fel a helytelen hangsúlyozásnak minden egyes
esetét; hisz előadás közben nem lehet jegyezni, s az események menete, a
változó képek gazdagsága magával ragadja a figyelmet s a hallott szó kiesik az
emlékezetből. De két esetben annyira bántó volt a helytelen hangsúlyozás, hogy
még az előadás után is fülembe csengett. A második színben mondja Lucifer: «A
tett halála az okoskodás.» Ezt ilyen hangsúlyozással hallottuk: A tett halála
az okoskodás, erősen kiemelve a tett szót és elejtve a hangot az okoskodás-on.
Ha így hangsúlyozzuk, ez azt jelenti, hogy az okoskodás éppen a tettnek a
halála és nem másé. Madách nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy az okoskodás
okozza a tett halálát. Tehát a helyes hangsúlyozás az okoskodást emeli ki, és
előtte igen rövid szünet van. A kiemelés sem lehet nagyon erős, mert a magyar
mondathangsúly csak nagy ellentét kifejezése céljából ad a szónak erős
nyomatékot. Tehát a helyes hangsúlyozást így érzékíthetjük: A tett halála az /
okoskodás. (A függőleges vonás jelzi a rövid szünetet.)
A másik
helytelen hangsúlyozást a görög színben hallottam. A «második a népből» mondja:
«Ma reggel óta járom e helyet, S szavazatomra nem akadt vevő.» Ezt a színész
így mondta: Mareggel óta járom e helyet... Egy szóba olvasztotta és erősen
kiemelte ezt: ma reggel. Ha így mondjuk, ez azt jelenti, hogy az illető ma
reggel kezdte kínálni szavazatát, tegnap még nem tette. Pedig azt akarta
mondani, hogy ma már kora reggel óta kínálja szavazatát és még mindig nem akadt
rá vevő. Tehát a helyes hangsúlyozás ez: Ma / reggel óta járom e helyet...
Balassa József
Nyugat; 1934 szeptember 16.
A fényképek a Képes Pesti Hírlap 1934 augusztus 7-i számából valók.
2012. augusztus 26., vasárnap
Ottrubay Melinda az új Seherezáde
Vasárnap
délután háromkor egyet libbent az Operaház függönye, azzal a szeles
mozdulattal, mellyel a színházi bársonyköpenyt ejtik le hófehér vállukról a szépasszonyok,
Rimszkij- Korzakov muzsikájának forró árama kicsapott a zenekar medréből és már
testet is öltött ez a nyugtalan zene, mert a fiatal lány. aki fénysugarak ezüst
zuhatagában maga is ezüst sugárnak látszott e percben, — nem volt más, mint a testté
vált muzsika
.
. . A táncosnő, aki idáig a (klasszikus stílus legnemesebb művésze volt a balett-színpadon,
most új feladat izgalmában lángolt fel. A „Seherezade”, ez a vérbő tánc-dráma
adott alkalmat Ottrubay Melindának arra, hogy a klasszicitás szigorú
formaiból kilépve, a nyugtalan és szenvedélyes élet, a vérző es lüktető drámaiság
megdöbbentően új kifejezéseire találjon rá, egy elragadtatott közönség előtt,
amely minden idegével és egész képzeletével átélte a nagy művészi esemény,
az igazi premiere örömét. . . A fölényes tudású fiatal táncművésznőt, mint a
balett nagy emberábrázolóját ismertük meg vasárnap. Alakításában,
arcának derűjében-borújában, alakjának gazdag életében a kifejezésnek sokrétű finomságait
ereztük, egymás fölé rétegeződő színeket es melódiákat, melyek egy lélek és egy
idegrendszer
vallomásait
mondják el nekünk, Ottrubay Melinda a nagy mimikai művész nyugtalanítóan
érdekes arcával jelent meg előttünk. De a szenvedélyek, a szerelem, a szenvedés,
az odaadás, az öröm, a félelem, a tombolás és a halál, a paroxizmus és a csüggedés
ábrázolása közben egyetlen pillanatig sem mondott le arról, hogy a balett
legbelsőbb lényegét fejezze ki: magát a Szépséget és a Zenét!
B.
I. Film Színház Irodalom; 1941. november 14-20-ig
2012. augusztus 24., péntek
Magyar karmester Prágában.
Márkus Dezső |
Prágából táviratozzák a következőket:
A Deutsches Landestheater első karmesteri állása megüresedvén, Neumann Angelo
igazgató Márkus Dezsőt, a budapesti operaház kitűnő fiatal karmesteréi hívta
meg ez állásra. Márkus ma dirigálta a "Bolygó hollandi"-t, azonban
Neumann Angelo már a tegnapi főpróba után hatéves szerződéssel kínálta meg. A
mai előadás, mely elé nagy várakozással nézlek, fényesen sikerült. A nagy virtuózsággal
vezényelt nyitány után perczekig tapsolt a közönség és Márkus karmester sikere
felvonásról-felvonásra fokozódott. A közönség nagy ovácziókban részesítette.
Márkus pénteken az "Álarczos bált", vasárnap pedig "Lohengrint"
dirigálja. Budapesten, ahol hozzáértő zenészek (akik alatt nem az Opera intézőit
értjük) szintén elismerték róla, hogy jeles qualitásu, finom érzékű művész, nem
nyilt néki kellö tér az érvényesülésre. A külföldön — semmi kétség — előkelő carriéret
fog csinálni.
Országos Hírlap 1898. augusztus
24.
2012. augusztus 22., szerda
Beöthy vs. Karinthy
Karinthy Frigyes |
Kedves vezérem!
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a mellékelt fiatalembert, akit igen
tehetséges muzsikusnak tartok s csak színpadhoz kellene juttatni, hogy
érvényesülhessen. Ön mindig pártfogásába vette a fiatalokat, különösen a
tehetséges fiatalokat: kérem legyen az én protegáltamnak is segítségére.
Fogadja stb.
Karinthy Frigyes
Beöthy meghallgatta a fiatal komponistát és valósággal el
volt ragadtatva a muzsikájától. a muzsikus közben elpanaszolta, hogy nem tud
librettót kapni.
-
Oh, ezen segíthetünk – mondotta Beöthy és
lemásolta karinthy levelét így:
Beöthy László |
Fogadja stb.
Beöthy László
És elküldte a levelet – Karinthy Frigyesnek...
8 Órai Újság; 1922.
szeptember 24.
2012. augusztus 21., kedd
Nem lehet az ucca zajától aludni
Robert Schubert |
Tegnap
este kevés ember volt az Operaházban, pedig az előadás nagyobb látogatottságot
érdemelt volna. Schubert Richárd jókedvvel és jó hanggal énekelte Sicgmundot.Azt
mondja:
— Hogy
most nem érdeklődik annyira a közönség! Nem látok benne semmi különöset. Lehet,
hogy
sokat játszották már itt a Walkürt.
A második felvonás után különben nagy
sietséggel öltözködött:
— Ez a legkedveltebb
szerepem. Most ne várjunk hosszú magyarázatokat, amolyan értekezést arról,
hogy miért. Egyszerű az oka, talán nem is művészi, azért szeretem ezt a
szerepet, mert a
második
felvonás után már nincs dolgom, korán lehet menni vacsorázni.
— Különben 18-án már Bécsben fogok énekelni,
csak azt nem tudóm, hogy mit. Már érdeklődtem a bécsi Operaháznál, hogy miben
akarnak felléptétni, azonban úgy látszik, hogy még nem kész a műsor és emiatt
még nem válaszolhattam. Ami még Budapestre vonatkozólag elmondható, az az, hogy
most már nagyon jól-érzem magamat, mert a szállodában udvari szobába hurcolkodtam.
Olyan forgalmas a maguk némelyik
uccája,
hogy reggel nem lehet az ucca zajától aludni. Most ez is rendben van.
Az Est
1926. Április 10.
2012. augusztus 16., csütörtök
A francia nők illata
Léon Daudet (16 November 1867 – 30 June 1942)
|
Leon Daudet politikai szempontból
bizonyára nem kényeskezű ember, de mint író Franciaország legfinomabb stilisztái
közé tartozik és pompás megfigyelései, szellemes mondásai állandó olvasókőrt
teremtettek számára Parisban. Nos, Leon Daudet most olyat fedezett föl, amire
érdemes néhány szót vesztegetni. Kitalálta, hogy minden francia asszonynak tartomány és város
szerint különleges illata van, amely egy-egy virágra emlékeztet. A provencei
asszony például levendula illatú es thymiali szaga erezhető a hajában, a breton
nő a tengerek sós leheletet árasztja es a barátságos breton mezők szénaillatát,
a lyoni nő édes mézszagú, a párisi asszony pedig, — ki gondolt volna e r re — egyesíti
magában mindazt a parfümöt es illatot, amelyet Franciaország tartományainak asszonyai külön-külön magukban hordoznak,
de ehhez még különös vanília es orgona illat járul, s ez az — Leon Daudet szerint,
— ami ellenállhatatlanokká teszi Paris híres asszonyait. Jellemző a francia közvéleményre,
hogy Daudet megállapítását csakhamar heves vita követte. Akadtak újságírók, akik
magukévá tettek a fölfedezést, sőt tökéletesítették és általánosítottak. Mások viszont
nevetségesnek tartották a poétikus elmefuttatást, holott Leon Daudet teljes komolysággal
vette. Az egyik hevesvérű es antiroyalista újságíró, aki bizonyára naturalista életfelfogásával
is ellenfele Daudetnek, a következőket írja a poétikus író illat teóriájáról:
— Két napot szenteltem Leon Daudet teóriájának
megvizsgálására. Végigszagoltam Paris asszonyait. Reggel a tejárusasszony istállószagú
volt, az újságárusnő a nyomdafesték szagát hordta ruhájában, a házmesternő határozottan
a foghagymát és poloskákat juttatta eszembe. Este a színházban sem volt nagyobb
szerencsém. Ha parfüm szakértő lettem volna, bizonyára megkülönbeztethettem
volna az összes divatos illatszer szagát, de tiszta mezei virágillatokat, amiről
Daudet beszel, sehol nem tálaltam,
A legkellemesebb meglepetés szomszédnőm
volt, egy angol asszony, aki abszolút szagtalanságával vonta magara a figyelmet.
Hiába, a nő nem virág es nem földbegyökerezett természetesség, ahogy Daudet
szeretné, hanem vagy munkásnő, s akkor a foglalkozása szagát árasztja, vagy
luxusnő, s akkor bódító parfümillatokba burkolva jelenik meg közöttünk, — de született
virágillata egyiknek sincs. Daudet természetesen folytatta a megkezdett vitát s
második cikkében Pontosabban, részletesebben bizonyítja igazát. Közben a nők természetes
illatának egész irodalma támadt Németországban is, s egy nemet újságíró sorra beutazta
a városokat, hogy „adatokat gyűjtsön". Eredményei csalódást keltettek a
birodalomban, mert megállapította ugyan, hogy a nők városonkint más-más illatba
burkolódznak, de ez az illat korántsem poétikus. igy például a hamburgi nő angolnaszagú,
a berlini káposztaillatú, a müncheni sörszagú, — A kutatás nehéz — irja a német
újságíró — mert a nikotinszag mindent elnyom. Kevés oly nő van, aki nem dohányzik,
vagy akin más okoknál fogva nem éreznem a cigaretta bűzét. —- Nem, a nőnek manapság
nincs természetes virágillata!
Képes Hét; Prága, 1928 október 7.
2012. augusztus 15., szerda
Az Operaház jubileuma
A magyar közélet és társaság legkiválóbb reprezentánsai tegnap
hiánytalanul felvonultak a magyar királyi Operaház jubiláns ünnepségére. A
kormányzó egész családjával jelent meg a díszpáholyban, a páholyokat és a
földszintet pedig a kormány, a diplomáciái testület, a püspöki kar tagjai, a
honvédség, a főváros, a művészi és irodalmi élet vezetői töltöttéi meg. Lelkes
hangulat fogadta Ugrón Gábor
rövid ünnepi beszédét és szívből jövő taps a félszázad magyar szerzőinek legkiválóbb
műveiből összeállított műsor minden egyes számát.
Az Operaház művészeinek hajókirándulása 1934-ben |
Az előadás előtt a színpadon volt ünnepség, amelyen Hóman Bálint kultuszminiszter
emlékezett meg bensőséges szavakkal az intézet jubileumáról. A miniszter ezután
átadta a kitüntetéseket: Radnai
Miklós igazgatónak a II. osztályú érdemkeresztet, Báthy Annának, Búdó
Erzsinek, Némethy Ellának, Palló Imrének, Szende Ferencnek, Székelyhidy Ferencnek Oláh Gusztávnak, Rékai Nándornak és Szalay Karolának a Signum Laudist, Sándor Erzsinek a tiszteleti
tagsági, Basilides Máriának, Budánovits Máriának és Márkus László főrendezőnek pedig az
örökös tagsági diplomát. Miniszteri elismerő levelet kapott még a színház
egész sereg tagja. Külön meleg ünneplésben volt része Sietnek András altisztnek, aki a megnyitás óta egyfolytában teljesít
szolgálatot az Operaházban. Azután felgördült a függöny és megkezdődött az
előadás, amely bizonyságot tett arról, hogy a félszázados Magyar Királyi
Operához nyugodtan nézhet a kővetkező félszázad elé is.
8 órai újság; 1934. szeptember 29.
2012. július 24., kedd
Kocsmárosból tenorista és újra a színpad.
Ocskay Kornél |
Egy
esztendővel ezelőtt Ocskay Kornél a Bánk bánt.
a Trubadúrt énekelte az Operaházban, azután gondolt egyet, azaz
nem is gondolt, hanem sok keserűséggel és méltánytalansággal a
szívében otthagyta a színpadot. Elment Kispestre kocsmárosnak.
Tegnap
este találkoztunk vele az Operaház előtt:
— Hogy
mi van velem? Hát élek. Pedig egészen elfelejtettek már. Hogy történt? Igen érdekes az. Ötven aranykorona miatt
lettem, kocsmáros. Tavaly, amikor a szerződési tárgyalások voltak, ötven
aranykoronával kértem többet, mint amennyit felajánlottak.
Nem
adták meg, sőt nem is akartak szerződtetni. Mit csinálhattam? Elmentem
kocsmárosnak.
És csak néztem, hogy az Operaház egy álló évig nem tudja műsorra tűzni a Bánk-bánt.
Sokáig nem játszották a Trubadúrt, a Bajazzókat csak egyszer
tűzték műsorra, a Bolland nevű angol tenoristával. Én ott kint néztem az
egészet, ott voltam a repertoárommal, ott voltam azzal az érzéssel, hogy
szegény Környei Bélát csak én tudom helyettesíteni.
— Hogy
most mi lesz? Az öcsémnek átadtam a kocsmát. Nem jó üzlet az nekem. Visszatérek
a színpadra. A Városi Színházzal tárgyalok, a jövő évi programról, ide
eljöttem, hogy megnézzem mi újság van az ország első dalszínházánál...
Az
Est 1926. április 15. Csütörtök
Juhász Gyula: Ocskay Kornélnak
Szomorú holdunk, hűvös és derűs
S a végtelen nyugalmat a nagy űrbe
Még hinti rajta az ős hegedűs.
A Tisza még a régi, ballagó társ,
A fellegek is még a régiek,
De hol maradtak el a régi órák,
Mikor búsultunk s nem tudtuk, minek?
A hangodat iszom, mint drága óbort,
Kornél s szívembe száll a régi hóbort,
A szent, a tiszta, bánatos, nemes.
Mint kagyló ajkán tenger végtelenje,
Szép ifjúságunk zeng, búg vissza benne...
Dalolj, dalolj, varázsló énekes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)