Gyuszi és Ilus - hogyan él egy balett-házaspár?

A Főméltóságú Úr kitüntette a múlt héten Harangozó Gyulát, az Operaház balettmesterét. Ebből az alkalomból megismertetjük ezzel a te­hetséges fiatalemberrel egy kicsit közelebbről is a Film-Színház-Irodalom olvasóit. Az alacsony termetű, mozgékony, élénk szemű »Gyuszi« (ahogy az operaháziak nevezik) harmincnégy esztendős. Édesapja évtizedeken át volt az operai szabóműhely vezetője, Harangozó Gyuláné pedig nem más, mint Vera Ilona, a rend­kívül tehetséges és népszerű táncművésznő, az Operaház balettáncosnője.

Hárman ülünk az asztalnál. A balettmester már a második feketekávét fogyasztja. Csodál­kozunk, hiszen eleget dolgoztatja a szívét a sok tánccal. Sőt, mint halljuk, szenvedélyes ke­rékpározó is.

-  Hogyan lett táncművész, - kérdezzük tőle.

- Már iskolásfiú koromban a legnagyobb titokban bejártam az Operaházba, a balett­karba ... Aztán érettségiztem és bankhivatal­nok lett belőlem. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója meglátott a színpadon, amikor a többi táncos között én is közreműködtem egy balettben és felhívatott az irodába. Azt mondta, hagyjam abba a bankhivatalnokoskodást, mert itt a színházban nagyobb jövő vár rám. Radnainak igaza volt...

Érdekes, hogy Harangozó az első olyan ba­lettmester, aki az Operaház nevelése. Előtte csak olyan balettmestereink voltak, akiket kül­földről hoztak hozzánk. Guerra Miklóst Olasz­országból, Brada Edét Bécsből, Cieplinski Já­nost pedig Varsóból.

- Az Operaház balettkarának rengeteg hölgy tagja van, - kérdezzük - miért vette el fe­leségül épen Vera IlonátP

Harangozó elmosolyodik.

- Eleinte másoknak udvaroltam, - vála­szolta - és nem is gondoltam arra, hogy Ilust vegyem el. Egyszer-másszor, amikor benéztem a balett-terembe, láttam, hogy az egyik lány állandóan egyedül gyakorol. Elnéztem, hogy milyen fanatikusan táncol. Beszélgetni kezd­tem vele és minden táncgondolatomra első­rangúan reagált. Amit mozdulatban elképzel­tem, azt könnyen meg tudta valósítani... Egy szilveszter éjszakáján annyira elkapott bennün­ket a gépszíj, hogy új balettekről beszélgettünk, érdekes táncfigurákat próbáltunk és egyik esz­tendőből áttáncoltunk a másikba. Akkor aztán végleg elhatároztam, hogy csak ez a leány le­het a feleségem.

-    Remélem, nem bántad meg.- szól közbe Vera Ilona.

-   Nem, - mondja határozottan.

- Ezt nem is csodálom, - folytatja Vera Ilus, hiszen minden új balett előtt én próbá­lom ki a táncokat és néha egy óráig kell hátradőlve maradnom mozdulatlanul, amíg férjemnek eszébe jut a következő lépés. Jó, hogy táncosnő vagyok, mert különben belefáj­dulna a derekam.

Ezután Harangozó Gyula utazásairól beszél­getünk.

- Vendégszerepeltem Firenzében, Milánó­ban, a nemzetközi táncverseny zsűri-tagja vol­tam Brüsszelben, Londonban pedig iskolám volt feleségem társaságában. Táncoltam és tanítot­tam Berlinben, ahová rövidesen ismét eluta­zom. Operaházunkba most vendég-táncmester jön, a kitűnő Mülos Aurél, tehát én ezalatt eleget tehetek németországi meghívásomnak. A berlini táncakadémián koreográfusoknak és szólótáncosoknak tartok majd előadássorozatot és táncolni fogok az Operaházban.

- Nem féltékeny a többi balerinára, - kérdezzük ezután Vera Ilonától.

- Nem! - feleli. - Gyuszi a balerinát mint anyagot nézi. Női szépség- ideálja sem az úgynevezett »civil« hölgy. Egy szép járás, egy szép moz­dulat sokkal jobban megragadja őt, mint bármilyen más gyönyörű nő. És ez az igazi táncos.

- Milyen az új táncos-generáció? Harangozó büszkén válaszolja ne­veltjeiről, hogy a mai fiatalok tánc­rajongók és ha felnő és színpadra kerül az új gárda, az egész ma­gyar táncművészet büszkesége lesz.

- Nem az érdekli őket, hogy megtanuljanak egy kicsit spic­celni, aztán szép ruhában kiáll- janak és hódítsanak, - mond­ja tűzzel - hanem a tánc, mint igazi művészet, mint hivatás.

- Most min dolgozik? - Liszt »Les Preludes« című szimfonikus költemé­nyéből csinálunk tánckölteményt az Operaháznak.

Film Színház Irodalom ; V. évf. 13. sz. 1942. március 27.