Az uj opera tagjai I.rész

Turolla Emma

 Az opera kiválóbb tagjainak arczképsorozatát két elsőrendű jeles művésznőével kezdjük

meg, kik már eddig is bebizonyították, hogy nem közönséges művészi jövő vár reájuk, s kiknek

— idegen származásuk daczára — fejlődésük olyannyira össze van nőve a magyar fővárossal, hogy bátran magunkénak tarthatjuk mindkettőt. Ez a közönség ismerte fel őket, ennek elismerő tetszése kísérte őket feladatuk  első nehézségein keresztül, ez intézet kötelékében találták meg független és önálló művészi törekvéseik anyagi biztositékát, ugy hogy a hely, melyet az európai színpadok kitűnőségei sorában elfoglalnak, egyszersmind Budapest főváros zenei életének s művészeti jelentőségének is méltó helye.

 Sajátságos véletlen, hogy hazánk, mely annyi kiváló énekest és énekesnőt adott a külföldnek, mely egymásután látta Déryné és Schodelné tüneményszerű tehetségét, Hollóssy Kornélia művészi befejezettségét, Pauliné Markovics Ilka ritka finom és bájoló előadását, Benza Ida erős drámai vénáját a magyar opera egén tündökölni, kultúréletének egy ily nevezetes fordulójánál, minő a magyar királyi operaház megnyitása, nagy részben külföldi erőkkel kénytelen ragyogni, s beéri azzal az elégtétellel, hogy viszont saját vérei meg messze földön aratják számára a babérokat. A művész-élet sajátságos nyugtalansága nem éri be a nyelv határaival, a dal közös nyelvén hódit mindenütt, a merre csak érző sziveket talál, s ha a párisi opera büszkén nevezi magát nem nemzeti, hanem európai intézménynek, ugy mi is találhatunk mentséget operánk eme tagadhatatlanul internáczionális jellegére.

 Főleg mikor épen ez internáczionális jelleg az, a melynek két oly becses erő megnyerését köszönhetjük, minő a Turolla Emmáé és Coppini Zsófiáé. Amaz egy gyorsan, szinte egy csapással kiküzdött művészi pálya ragyogó kezdetén, emez egy már diadalokban gazdag múlt által is csak annál több várakozásra jogosítva tehetségei iránt, egykép élén állanak az opera két nagy testületének, s egyaránt biztató zálogai e fontos intézet működése eredményei művészi színvonalának. Az érdekesen szép olasz primadonna nemcsak a kezeket buzdítja tapsra, de a sziveket is könnyen hódítja meg, s elég volt a szenvedélyes játék tüzétől lüktető alakját egyszer-kétszer látni a színpadon, hogy a közönség fogékonyabb részét valóságos Turolla-láz fogja el.

 Turolla Emma született... de hiszen ezt tulajdonképen fölösleges is tudni egy oly nőnél, kivel szemben még senkinek sem jutna eszébe születési évét kérdeni. Mi lehet egy ifjú tehetség első álmainak szövedéke, ki atyjáról, anyjáról örökölte művészi hajlamait; mik az első benyomások, melyek vágyát az örökszép irányába sarkalták ? Tifliszben, hol atyjával és anyjával, kik szintén énekművészettel keresték kenyerö-ket, a névtelenség néhány keserű éveit élte át, már korán elsajátította az első művészeti oktatást, s városról-városra járva, de mindenütt öntudatosan gyarapodva ízlésében, tanulmányaiban, nem késett repertoireját ujabb és ujabb szerepekkel gyarapítani. Énekelt Nápolyban, hol épen akkor hazánkfia, Hajós is vendégszereplésen volt, s megfordult Olaszország majd minden jelentékenyebb színpadán. Fordulópontja művészetének azonban azzal a vendégszerepléssel kezdődik, melyet ls83-ban egy olasz staggióneval Bécsben tett, hol csakhamar egészen váratlanul sikerült a nem sok figyelemben részesített másodénekesnőnek vele együtt szereplő versenytársát legyőzni, fölébe kerekedni s néhány nap alatt nem várt carriéret csinálni. Podmaniczky intendánsnak éles műértő szemei ekkor irányultak először rá és egymásra tetézett sikerei hamar arra bírták, hogy a nemzeti színháznál néhány föllépésre megnyerje. Ugyanazon év június havában megkezdte egy hóra terjedő vendégjátékait Verdi Troubadour-jának Leonóra szerepében, s a ki ismeretlenül, kétes jövő reményében jött, babérral elhalmozva távozott innen, hogy megalapított művészi hírnevét a világ legelső színpadain pecsételje meg.

 Még azon év őszén azonban, ezúttal már szerződésszerüleg uj három havi cziklussal kínálta meg a nemzeti színház igazgatósága, melyet készséggel el is fogadott. Élénken emlékezhetünk még a hatásra, melyet elért, s hogy mily rohamosan hódította meg közönségünk kegyét, melyre nézve minden egyes föllépte valódi eseményt képezett. Főbb szerepei, az «Afrikai nő» Selikája, Margaréta, Gounod «Faust D-jában s Margit ós Heléna kettős szerepe Boito «Mefisztofelesz»-ében, a «Hugonot-ták» Valentine-je, «Aidá»-ban a czimszerep, az Álarczos bál-ban Amália drámai élettől lüktető énekrésze, «Borgia Lukréczia», a «Bűvös Vadász» Agathája és «Sába királynője»-nek czimszerepe, egymásután igazolták a benne helyezett nagy várakozásokat, s emelték énekesnői nimbuszát. Csak hangjának erős mezzoszoprán jellege, mely egyfelől az altba is átcsap, másfelől pedig a magas «c»-t is érinti, képesíthette ennyi különböző szerepre. Nálunk alkotta meg, kreálta, Ponchielli kedvelt dalmüvének, a «Giocondá»-nak főszerepét is, s ezt újra méltán sorozhatta jól kiérdemelt babérai közé. Ha egyes szerepei közt összbasonlitásokat koczkáztatnánk meg, tán sehol sem találnók oly magasan, mint Gounod Margarétájában. Ő az obligát szentimentális színekkel megrakott német leánykába jó adag olaszos hevet s franczia érzékiséget vegyit, s e tekintetben sokban eltér elődei hagyományos fölfogásától.

 Csak a nagy közönség általános óhajának sietett eleget tenni az opera igazgatósága, midőn Turollát a jövő idényre szerződéssel kötötte a magyar dalmüszinházhoz. E szerződés az éven át kilencz hónapi vendégjátékra szól, esténkénti 500 frt dij mellett. Első föllépése jövő szombatra van igérve, legbevégzettebb szerepében, Margarétában.

Várnay  B. Sándor ; Vasárnapi újság 1884. szeptember 28.