Az uj opera tagjai III.

Maleczkyné Ellinger Jozefa

Az operának feles számmal vannak kiváló tagjai, kiknek közreműködése egy vagy más tekintetben díszére szolgálhat bármely európai műintézet minta-előadásának; kiváló mértékben párosul azonban a műigények szerinti képzettség a gyakorlati hasznavehetőséggel, a természetes hivatottság a művészi erő szolidságával Maleczkyné Ellinger Jozefában. E nevet megszoktuk már nem a reklám százszavú csövén, de a buzgó és lelkiismeretes kötelesség-teljesítés működési terén mint a szerény és komoly törekvés synonimját hallani, s a ki egy színházi regié ezer melléktekintetekkel terhelt feladatainak apróbb árnyalataival is ismerős, az tudni fogja, mennyire megbecsülhetetlen, sőt pótolhatatlan magas művészeti adományok mellett a teljes megbízhatóság, a mindenütt helytállás, szóval az igazi szolid tehetség minden föltételeivel rendelkezni, mint Maleczkynében rendelkezik az opera igazgatósága.

 Az Ellinger név sok rokoni szállal ágazik el s fonódik össze a magyar dalmű életével. Ellinger Jozefa atyja, az öreg Ellinger nevét kevés ember van, a ki ne hallotta volna, hangjának csodás elpusztíthatatlan, mely midőn, rövid félbeszakítással, már 27 évet (1853-tól— 1880-ig) töltött is a nemzeti színház szolgálatában, csak oly frissen csendült, mint ifjúsága első fénykorában. De nemcsak ily apa vérsége adta meg művésznőnknek pályája irányát: anyja, szintén hazánk és fővárosunk szülötte, mint Ellinger, — nem kevesebb sikerrel szentelte életét a dal múzsájának, s miután mint elismert alt énekesnő nyolcz éven át nemzeti színházunknak volt tagja, majd Olasz- és Németországon kívül Londonban is hosszabb időt töltött s még jelenleg is a stuttgarti királyi színháznál működik.

 Ellinger Jozefa, a mai Maleczkyné, első tehetségei inkább a zongora művelésére irányultak s ebben Theindl és Khayll voltak első mesterei. Máskülönben is a leggondosabb nevelésben részesült s a színpadon kivül is a társas életnek egyik szívesen látott jelensége. Korán nyilatkozó hajlamai nem késtek Erkel Ferencz kitüntető figyelmét is magára vonni, s főleg az ő biztatásainak köszönhető, hogy a kezdő művésznő egész erejével énekesnői ki-képeztetése felé fordult s Matteo Salvinak, ki a bécsi opera igazgatóságától való megválása után Budapesten telepedett meg, s ki Murszkát.Hollósy Kornéliát és Paulinát is tanította, jelesebb növendékei egyikévé lön.

1874-ben lépett föl először a nemzeti színházban «Tell Vilmos-ban», mint Mathild, atyja oldala mellett. Egy évre rá már mint a színház szerződött tagja folytatta szerepléseit, s azonkívül is hangversenyekben, jótékony czélu s másnemű előadásokban. 1875-ben ment nőül Maleczky Vilmoshoz, operánk derék tagjához, s mint nő és családanya is ép oly lelkiismerettel és kötelességérzettel tölti be helyét, mint a nemzeti színház tagjai sorában. A komoly kötelességteljesítés vonásánál semmi sem jellemezhetné jobban Maleczkyné egyéniségét. Művészi ambicziójának összhangzatba hozatala a színpad pillanati érdekeivel, ez az, a mi énekének  ízléses és finom előadásán s hangja kitűnő iskolázottságán kivül is méltán sorozható érdemei közé. És Maleczkyné a mellett hazafias szellemű művésznő, s nem egy előnyös ajánlat daczára, a melyben része volt, megmaradt mindeddig kizárólag magyar énekesnőnek.

Kiválóbb szerepeinek hosszú sorozatából kiemeljük «Hamlet» Ofeliáját, Gounod «Juliá»-ját, «Hunyadi László» Gara Máriáját, a "Hugenották»  Valois Margitját, «Észak csillaga» Katharináját, melyekben már nehezen nélkülözhetné operánk és a közönség, mely régen fölvette kedvenczei közé.

Vasárnapi Újság; XXXI évf. 41. sz. 1884. október 12.